Gergely Gábor hegymászóval beszélgettünk.

Ha van ember, aki Gyöngyöspata zászlaját a lehető legtöbbször vitte magával el a világban egészen különleges helyekre, még Afrikába is, az Gergely Gábor. A patai illetőségű sportember minden csúcsra igyekszik kitűzni a városi lobogót. Vele beszélgettünk elhivatottságról, magashegyi élményekről, és persze arról, mit jelent számára a város, ahol él.

Gábor, miért lesz az ember hegymászó?

A legtöbb embernek van valamilyen hobbija. Először nekem is így indult. Jó volt valahol levezetni a stresszt, értelmesen eltölteni a szabadidőt. Aztán az évek során lassan-lassan egyfajta életformává alakult az egész.

Mit csinálsz civilben, honnan a rengeteg idő a mászásokhoz?

Egy gyöngyösi cégnél dolgozom, ipari automatizálással foglalkozom. Elég rugalmas a munkaidő, viszonylag sok a szabadidőm, tudok tervezni. Havi szinten 14-15 napot dolgozom, persze ennek ára van.

Milyen szerinted az ideális hegymászó a tulajdonságai, képességei alapján?

Nálam egy mászás, egy utazás már az íróasztalnál elkezdődik. Saját magam tervezek meg minden lépést, áttekintek minden fellelhető információt. Mentálisan is nagyon „ott kell lenni”. Szokták is mondani, hogy 70 százalékban fejben dől el a siker, persze fontos a fizikai felkészülés is.

Melyik a kedvenc hegyvidéked?

Nagyon sok helyen jártam az elmúlt években, de ahová eddig eljutottam, azok közül a egyértelműen a Kaukázus, volt szerencsém már mindkét oldaláról látni. Viszont még nem jártam az igazi „óriások földjén”, azaz a Himalájában.

Mi volt az út, ami felfelé vezetett? Honnan indultál, és ma melyik csúcsra vagy a legbüszkébb?

Az egész gyerekkoromat az erdőn töltöttem az öcsémmel és a barátokkal, itt kezdtem el túrázni is a gyöngyöspatai erdőkben. 15 évvel ezelőtt kezdődött a teljesítménytúrázós korszakom. 2009-ben jártam először magashegységben. Szinte azonnal megfertőzött, egyből tudtam, hogy ez az én világom. Az első ilyen utam még szervezett túra volt vezetővel, de rá egy hónapra már saját szervezésben mentem két barátommal. Később megcsináltam a tanfolyamokat is, időközben rengeteg barátra tettem szert és kinyílt a világ. A csúcsok között eddig Európa legmagasabb csúcsára, az Elbruszra vagyok a legbüszkébb.

Lehet-e csúcs és csúcs között szépségben, hangulatban különbséget tenni?

Persze. Minden csúcs más és más. Természetközeli ember vagyok, sohasem a teljesítmény, vagy egy-egy csúcs magassága miatt mászom. Minden túrán maximálisan kikapcsolok, szinte megszűnik számomra a külvilág.

Melyik volt a legnehezebb mászásod?

A Kárpátok teteje, a Gerlachfalvi-csúcs. Nem kifejezetten a nehézsége miatt, hanem mert csúnyán megtréfált minket az időjárás: konkrétan ránk szakadt a vihar a odafent, a csúcsrégióban. Le kellett menekülnünk a hegyről.

Gyakran csinálsz kedvet a gyerekeknek iskolákban is az általad űzött sporthoz, legutóbb például Vámosgyörkön. Milyen volt a fogadtatás?

Oda egy nagyon kedves ismerősöm meghívására jutottam el. A hetedik és nyolcadik osztályos gyerekeknek tartottam előadást, egy összefoglaló volt az eddigi legizgalmasabb mászásaimról, fotóvetítéssel egybekötve. Elvittem magammal a felszerelésemet is, amibe bele tudtak bújni a gyerekek.

Miért tartod fontosnak, hogy mindig magaddal vidd a csúcsra a patai zászlót?

Innen indultam, és minden hegymászó visz magával valamilyen zászlót, címert. Amikor Afrikában a Toubkal tetején fotóztunk, kérdezték: milyen zászló ez, honnan jöttem? Elmondtam nekik, hol élek. Aztán másnap láttam lenn a menedékházban, hogy nézik a telefonon, hol is van ez a hely. Oda is fordultak hozzám utána, hogy „nice place”. (Szép hely - A szerk.)

A zászlón túl mit jelent számodra Gyöngyöspata?

Itt születtem, itt élek. Számtalan lehetőségem lett volna már elmenni, de mindíg itt maradtam. Itt van közel, amire szükségem van, bármikor ki tudok menni az erdőre, vannak barátaim. A kedvenc helyem a Kecskekő teteje, onnan belátni az egész völgyet. Sok ember szerintem nem is látja a mai rohanó világban, milyen csodálatos helyen élünk.

Faragó Zoltán