Városunkról
Részletek a kattintás után.
Részletek az iskolafejlesztésről.
A kormánypártok jelöltjét, Hevér Lászlónét választotta ismét polgármesterévé Gyöngyöspata 2024 júniusában, a városvezető harmadik ciklusát kezdhette meg. Az alpolgármester Tábi László.
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntjük Gyöngyöspata város megújult honlapján!
Felemelt fejjel, egyenes gerinccel éljük mindennapjainkat, ahogy szokták mondani: csak úgy, „pataisan”. Mert büszkék vagyunk két kezünk munkájára, közösségünkre, őseinkre, az eredményeinkre. S persze mindazokra, akik ebből a kis közösségből nőttek naggyá, és mára helyben vagy a világ bármely más táján tehetségük révén hasznos módon szolgálhatják embertársaikat.
Hisszük, hogy a föld szeretete, a becsületes és kitartó munka, a közös gondolkodás, a hagyományok tisztelete és az istenhit az, ami felépítette és a jövőben is megtarthatja Gyöngyöspatát.
Kérjük, hogy ne csak honlapunkon keresztül ismerkedjen meg településünkkel – bár a képek csalogatók, az élő szót, az emberi gesztust nem pótolhatja a virtuális tér.
Látogasson el hozzánk! Jó szívvel látjuk Önt egy kedves, vendégszerető, borairól, műemlékeiről, kulturális rendezvényeiről méltán elismert és még sokkal több elismerésre érdemes kisvárosban!
Hevér Lászlóné
polgármester
Legutóbbi pályázati fejlesztési eredményeink.






