Hírek
Az időskorúak sérelmére elkövetett vagyon elleni jogsértések, az ún. „trükkös módon elkövetett bűncselekmények” sértettjei legfőképpen az idősebb korosztály tagjai.
Népdalkörünk 2014-ben számos meghívásnak tett eleget: Budapesten, Szigetváron, Egerben, Gyöngyösön és a környező településeken jártunk.
Egy igen mozgalmas és sikeres évet tudhatunk ismét magunk mögött.
2015. január második hetétől megkezdődik az őstermelői igazolványok érvényesítése.
Az átalakuló gyongyospata.hu oldalhoz, illetve a település vadonatúj közösségi oldalához keresünk régi fotókat a településről, a népviseletekről, a templomról, épületekről, eseményekről.
Egyesületünk elmúlt másfél éve az elnyert pályázatunk megvalósításával telt. Mára elmondhatjuk, hogy teljesen kész a Közösségi Házunk, várjuk a kedves érdeklődőket.
Vezetőségünknek szinte heti szinten kellett komoly döntéseket meghoznia annak érdekében, hogy a kivitelezés a pályázati előírásoknak megfelelően történjen. Idén augusztusban megtörtént a „Közösségi ház és Molnár László galéria felújítása” műszaki átadása.
Filmeken és fotókon is feldolgozták a gyöngyöspatai népviseletet. Németh Erzsébet pályázati segítséggel lebonyolított kutatómunkája nyomán a pataiak népi öröksége bármikor újraalkothatóvá vált a jövőben – egyelőre a ruházat, később a zenei emlékek is.
Tisztelt Gyöngyöspatai Lakosok!
Ezúton szeretnénk értesíteni Önöket, hogy Alapítványunk újra részese szeretne lenni Gyöngyöspata mindennapi életének. Az elmúlt két év „pihenője ” után ismét szeretnénk bekapcsolódni a település rendezvényei és programjai szervezésébe, lebonyolításukba.
Jövőre sem emelkednek a Gyöngyöspatán fizetendő helyi adók – így döntött a város képviselőtestülete legutóbbi ülésén.



