Eredményesen zárult a szilveszteri jótékonyság.
Civilek Gyöngyöspatán Összefogás néven két helyi civil szervezet alkot új szövetséget a városban: az Együtt Gyöngyöspatáért Baráti Kör, illetve a Patai Gyermekért Alapítvány. A két társadalmi csoportosulás közösen szervezett adventi ünnepségsorozatot az önkormányzattal, valamint szilveszteri bált a Művelődési Házban.
Varga Lászlóné, a Baráti Kör elnöke örömmel számolt be a képviselőtestület februári ülésén arról, hogy példás sikert hozott az összefogás: rengetegen segítettek nekik a rendezvények lebonyolításában, az önkéntesek között nagyon sok fiatalt is üdvözölhettek.
A bálban kétszázötvenen voltak, s az ott befolyt jótékonysági bevétel kis híján elérte az egymillió forintot. A pénzből a tervek szerint gyermeknapi rendezvényt szerveznek, illetve a Baráti Kör közösségi házának fenntartására és fejlesztésére fordítják. Mint Varga Lászlóné elmondta, külön-külön valószínűleg egyik szervezet sem lett volna képes lebonyolítani egy ekkora rendezvényt, a sikerhez össze kellett fogni.
A Civilek Gyöngyöspatán Összefogást elindító tagszervezetek természetesen várják más civil szervezetek jelentkezését is. Gyöngyöspata új önkormányzata nevében Hevér Lászlóné polgármester kiemelten fontosnak nevezte a civilek szerepét a város közéletében, akikkel napokon belül egyeztetni fognak a település idei kulturális kínálatáról is.