Az első szó a köszöneté; mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy véleményt alkossanak Gyöngyöspata jövőjének alakításáról, azoknak pedig különösen, akik bizalmukat adták egy új, békés kezdethez, egy valódi, fontos irányváltáshoz. 

Tisztelt Gyöngyöspataiak!

Azt gondolom, hogy a választási versengés a választási eredmény közzététele után befejeződött, s eljön a tettek ideje. Mi – értékrendektől függetlenül – minden gyöngyöspatait szeretnénk képviselni, és mindenkire számítunk, akinek a szíve a városáért dobog.

Választást úgy lehet nyerni, ha jövőképet kínálunk az itt élőknek, a választás az elképzelések versenye. Üres ígéretekre viszont nem épülhet öt esztendő. Éppen ezért a választásra leírt szavak mögé képviselőtársaimmal és a helyi intézményrendszer minden egyes munkatársával szövetségben mielőbb igyekszünk érdemi cselekvést, eredményeket is állítani.

A sikerhez ez a cselekvés azonban szövetségeseket igényel Önök közül, a gyöngyöspatai lakosok soraiból is. Összefogást a mindennapokban, odafigyelést a saját tulajdonunk mellett a közösség és mások értékeire is. Tudjuk, hogy Gyöngyöspata tele van vérbeli közösségszervezőkkel, megvalósítatlan, de életképes álmokkal. Ezeket az elképzeléseket mi mostantól a létező összes formában  - írásban, szóban, személyesen – várjuk Önöktől, mert azt valljuk: íróasztalok mögül, az emberek véleményének figyelembevétele nélkül nem lehet erős települést építeni. Azt is valljuk: aki a közösség szolgálatára vállalkozik, alázattal kell, hogy tevékenykedjen mindaddig, míg a mandátuma tart.

A következő években őrizzük együtt, amiért hagyományainkat tisztelve megküzdöttünk, miközben építenünk kell egy vonzó, polgárbarát települést. Nagy feladatok előtt állunk tehát, a munka pedig máris megkezdődött.

A munka állásáról minden adandó alkalommal beszámolunk Önöknek a megújuló Patai Hírek hasábjain, a város megújult weboldalán, illetve az új közösségi oldalunkon - Gyöngyöspata Város Közösségi Oldala a Facebook-on -, ahol bármikor, bármiről feltehetik kérdéseiket, illetve rögzíthetik építő jellegű kritikáikat.

Hevér Lászlóné
Gyöngyöspata Város polgármestere