Az első adventi vasárnap Gyöngyöspatán.
Vers, köszöntő, majd az első gyertya meggyújtása: ez volt a sorrendje a gyöngyöspatai első adventi vasárnapi ünneplés mozzanatainak a Kisboldogasszony-templomnál. A miséről érkezőket a Karitász aktivistái pogácsával, teával fogadták, a halkan szállingózó hópelyhek közepette pedig Hevér Lászlóné polgármester mondott rövid köszöntőt.
Az advent négy gyertyája a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezik meggyújtásuk sorrendjében, rögzítette a polgármester.
- Az első vasárnap kulcsfontosságú, hiszen ekkor veszi kezdetét a felkészülési időszak. Éppen ezért ez a nap arra ösztönöz bennünket, hogy megnyíljunk. De nem csak magunk, mások felé is. A szívünkben is meg kell gyúlnia a kis lángnak, ami a Szenteste eljöveteléig egyre csak növekszik – hangoztatta Hevér Lászlóné.