Ülésezett a patai grémium: az októberi ülés fontosabb tényei.
Októberi soros ülésén Gyöngyöspata Város Képviselő-testülete módosította idei költségvetési rendeletét. A közmunka-tevékenység fejleményeit összegezték a lejárt határidejű határozatok felsorolásánál: eszerint nemrég 22 új – többségében vérszilva - facsemetét ültettek a város szélén. Készül a farmon a villanypásztor, s rendbetették Mindenszentek előtt a temetőket.
És az is kiderült a jelentésből, hogy üzembe állt Gyöngyöspata első bankautomatája, illetve az önkormányzat több, mint hárommillió forintot nyert el a Belügyminisztérium szociális tűzifa-pályázatán, valamint elkészült egy újabb díszes buszmegálló: ez már a harmadik ebben a ciklusban, amely előnyösebb formát ölthet.
Felidézték, hogy az október során megünnepelte az önkormányzat a Pávakör 45 éves fennállását, az Idősek Napját, s volt 56-os ünnepség is. Ezen túl Gyöngyöspata bemutatkozott a minap a gyöngyösi Idősek Bentlakásos Otthonában, s ha nyer egy egyházi pályázat, akkor a Busa-ház továbbfejleszthető burkolással, vizesblokk kialakításával – többek között.
A grémium rendeletet alkotott a reklámok és reklámhordozók elhelyezéséről, és pontosított rendeletet szentesített arról is, milyen feltételeknek kell teljesülni egy helyi népszavazás kiírásához. Döntöttek arról is, hogy támogatják a Mozgássérültek Egyesülete Gyöngyösi Csoportját, és azt is, hogy december másodikán díjmentesen vehesse igénybe rendezvényéhez a patai Művelődési Házat a Gyöngyöspatai Szabadidős Egyesület.