A szépkorúakat köszöntötték Gyöngyöspatán.
Gyöngyösi Kiss Anna nótaénekes műsorával, óvodások fellépésével és Sőregi Máté versével köszöntötte a városban lakó szépkorúakat az Idősek Világnapján Gyöngyöspata önkormányzata. Hevér Lászlóné polgármester mondott köszöntőt az ünnepségen a teljesen megtelt Művelődési Házban.
Ez a szeretet napja, fogalmazott a városvezető.
- Mi, emberek, furcsa lények vagyunk. Tudunk örülni, sírni, dühöngeni, de a legfontosabb, hogy tudunk szeretni. Szeretni a legcsodálatosabb dolog a világon, tudni azt, hogy vannak emberek, akik fontosak számunkra, a szeretet végtelen és határtalan - idézte a polgármester.
Hozzáfűzte, vannak barátok, rokonok, gyermekek, unokák, akik tisztelik és becsülik az időseket. Szeretetükkel, rajongásukkal, csicsergésükkel, nyüzsgésükkel kitöltik a hétköznapokat, s nem egy esetben újabb feladatokat állítanak a szépkorúak elé.
- Korukat ne a naptár számlálja, hanem lelkük mutassa meg, mennyi idősnek érzik magukat. Önök semmit sem öregedtek, szemükben a szeretet, arcukon a mosoly. Az életszeretet, a kedvesség, a bölcsesség mindenkit fiatalon tart. Nem számít az ősz haj, a ráncok, fiatalságuk belülről árad – fogalmazta meg Hevér Lászlóné.
Köszöntötték a jubiláló házaspárokat is a hagyományokat követve. Ötven éve házasodott Molnár Károly és Bálint Rozália, Maka Ferenc Tóth Klárával, Hegedűs Ferenc Maka Annával, illetve Czinkóczi Ferenc Koczka Máriával.
Egy évtizeddel több házasság, hatvan esztendő a mérlege Hevér Ferencné és Molnár Mária frigyének, Bényász Kálmán és Ármány Mária, Kovács László és Sőregi Mária, Gergely Tibor és Czéh Ilona, Tárnoki László és Bódi Ilona, Maka Benedek és Teleki Mária, valamint Kovács Zoltán és Nádudvari Erzsébet.
Az ünnepeltek ajándékcsomagot és emléklapot vehettek át a város önkormányzata nevében Hevér Lászlónétól, illetve Dr. Sándor Balázs jegyzőtől.