Házat, közművet, közlekedést tehetne tönkre az omlás Gyöngyöspatán.
Gyöngyöspata önkormányzata út, pince- partfal-pályázata 19 millió forint értékben támogatást nyert a Belügyminisztérium vis maior keretéből. A megyéből e döntési körben a legnagyobb forrást Gyöngyöspata érte el.
Az augusztus végi döntéssel elnyert forrást a Táncsics út egyik házát, a 34-es számot fenyegető kezdődő partfalomlás megakadályozására és az út rendbetételére fordítják egy szakaszon. A munka összköltsége némi önerőt is igényel, árulta el Hevér Lászlóné, a város polgármestere.
- Egy régen húzódó, természet adta probléma, sőt, mondhatom, vészhelyzet rendezését tudjuk megoldani a belügyi támogatásból. Idén a tavaszi nagy esők következtében csúszott meg egy falszakasz, több köbméter föld zuhogott le. Félő volt egy nagyobb omlás, ami veszélyeztetheti az ingatlanokat, a közműveket, a közlekedést. Ezért azonnal pályázott is az önkormányzat a vis maior keretre. Ez a közel húszmillió forint tehát örömhír a számunkra, mert jó helyre kerül, hiszen az itt élők tulajdonának, vagyonának, életének biztonságát szolgálja – közölte a polgármester.
Ez már az idei kilencedik döntési kör a belügyi tárca rendkívüli önkormányzati helyzetek megoldására szolgáló keretéből, most 43 kérelem összesen 778 millió forint vis maior támogatásban részesült, derül ki a kormany.hu-n közzétett összesítésből.
Fotó: Google