Ez történt a ciklus első lakossági fórumán és közmeghallgatásán Gyöngyöspatán.

Másfél évvel hivatalba lépése után először tartott lakossági fórumot Gyöngyöspata új képviselő-testülete. A mintegy hatvan-hetven érdeklődőt Hevér Lászlóné polgármester tájékoztatta az elmúlt időszak eredményeiről és a jövőbeli fejlesztési tervekről.

Az intézmények között a Bokréta Egységes Óvoda-Bölcsőde jól élt a számára kínálkozó pályázati lehetőségekkel, és több elismerést is magáénak tudhat: a Zöld Óvoda cím mellett a megyében egyetlenként a Kincses Kultúróvoda címet is elnyerték. Sikerrel pályáztak a Svájci Alapnál erdei óvoda szervezésére, valamint szakmai felkészülésre és eszközfejlesztésre az IPR-forrásokból. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától Családi egészségprojektre kaptak támogatást, az elmúlt másfél évben elnyert pályázatok összértéke megközelíti a négymillió forintot.

 

Segítenek az iskolának

Önerőből és nyertes pályázatból több, mint 12 millió forintnyi beruházást valósított meg a város a ciklus eleje óta. A Nekcsei Demeter Általános Iskolával kapcsolatban felvállalta az önkormányzat, hogy ahol tud, segít az állami fenntartásba került intézmény jelenlegi helyzetén. A képviselő-testület tavaly döntött arról, hogy 5,2 millió forint saját erő befektetése árán új iskolai étkezőt alakíttat ki egy használaton kívüli tornateremből a hozzá szükséges melegítőkonyhával és kiszolgáló helyiségekkel együtt. Februártól már itt étkeznek a tanulók, és a képviselő-testület keresi az útját az intézmény egyházi kézbe adásának is – jegyezte meg Hevér Lászlóné.

Tavaly az iskolából felköltözött korábbi helyére, a Művelődési Házba a könyvtár, így mindenki számára könnyebben elérhető. Egy nyertes pályázatból közel kétmillió forint értékben fejlesztették a bibliotékát, laptop, bútorok, polcok beszerzése oldódott meg, és megújult a padlóburkolat és a fűtés is. Egy másik kulturális elnyert pályázatból új vizesblokk készült a Művelődési Házban, akadálymentes mosdóval, s visszaköltözött a házba a falugazdász és a hegyközség is.

Újranyílt az idősklub

 

Húsz év után újra van nappali idősklub Gyöngyöspatán – folytatta a polgármester. Egyelőre ideiglenes helyen működik a Városháza épületében, mert pályázatból nagyobb helyen szeretnék berendezni a klubot, a Dózsa György úton. A máris több, mint negyven főt befogadó  közösségi hely kialakítása 3,1 millió forint önkormányzati forrást igényelt, s a mindennapos finanszírozást a gyöngyösi kistérségi társuláson keresztül immár az állam is segíti, miután Gyöngyöspata több év kihagyás után visszatért a társulásba. A visszalépés visszahozta a város ellátottjai számára a korábban elérhetetlen szociális szolgáltatásokat, például a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, a gyermekek-családok átmeneti ellátását, a fogyatékosok napi ellátását.

Mint elhangzott, tavaly közel 400 millió forintból gazdálkodhatott a település, az adók mértékét az utóbbi két évben nem emelték Gyöngyöspatán, a város közel 27 milliós adóbevételt rögzíthetett.

A több tízmillió állami forinttal támogatott helyi közfoglalkoztatás terén új elemekkel gazdagodott a település: elkészült például a Tájház új kapuja, lambéria borítja az egyik buszmegállót, a beton virágládákat fával borítva változtatták előnyösebbé, folyik a közfűtést biztosító apríték termelése, virágosabb a település, a tanyaprogram is működik, abból az óvodai konyhára kerülnek a megtermelt élelmiszerek.

Tervek és pályázatok

 

Az önkormányzat tavaly pályázott az Alkotmány út felújítására, a József Attila és a Fő út kereszteződésének aszfaltozására, járdafelújításra a Szűcsi úton és a Fő út elejétől a panzióig terjedő útszakasz rendbetételére 15 millió forint értékben, de a sokszoros túljelentkezés miatt ezúttal nem kapott támogatást. Önerőből  - 2 és fél millió forintból – új járda, korlát és árok épült a Szűcsi út legkritikusabb szakaszán, további hatmillió forintért kátyúztatott a helyhatóság öt utcában. A következő tervek között területfejlesztési uniós forrásokból elsődleges cél az ipari park kialakítása, a Művelődési Ház, az iskola, a Városháza energetikai korszerűsítése, az Idősek Klubja végleges helyének kialakítása, új csoportszoba berendezése az óvodában, ahol külön helyet kapnának így a bölcsődés gyermekek. Lehetőség szerint út-, és járdafelújításra is pályázik az önkormányzat, fontos a szilárd burkolattal még nem rendelkező utak burkolása, a templom körüli macskaköves szakaszt akár saját erőből is rendbetetetnék – derült ki a lakossági fórumon.

Zsúfolt év a kulturális események tekintetében

 

Élénk a sportélet, folyamatosak a zumba-, és pingpongedzések, a serdülő focisták a Bozsik-programban jól haladnak előre, és nyertek egy kupát is. Kulturális tekintetben eredmény, hogy tavaly filmen és fotókon is feldolgozták a gyöngyöspatai népviseletet avatott szakemberek, a Néprajzi Múzeum támogatásával. A városban sikeres volt az eddigi két advent, a gyermeknap, a majális, a Kihívás Napja, a Péter-Páli Palóc Napok, a tárogatófesztivál, kevésbé sikeres a TeSzedd akció, a város volt Gyöngyös díszvendége a XIX. századi piacon, s volt festőtábor profi művészeknek és gyermekeknek is a nyáron. Gyöngyöspatán szüretelt a svéd nagykövet, s a város nagy érdeklődés mellett bemutatkozhatott az OMÉK-kiállításon. A Pincepörkölt-fesztivállal, borlovagrendek felvonulásával fűszerezett szüreti rendezvényen Szőke András volt a „celebvendég”, az október 23-al összekötött Idősek Napján a város a legidősebb polgárait látta vendégül és köszöntötte a sok évtizede házasságban élőket.

Új CSOK-os telkek: még átgondolás alatt

 

A mintegy féltucat felszólaló patai polgár sorát Bognár István nyitotta, ő a Gárdonyi úti szennyvízátemelő kérdését boncolgatta, illetve felvetette, hogy fel kellene újítani a járdát a Fő úton a Szűcsi és a Gárdonyi út közötti szakaszon. Hevér Lászlóné válaszában elmondta, az említett járdaszakasz az első számú a tervbe vett járdafelújítások sorában, amennyiben lesz rá pályázati esély, s a vízművet érintő víz-, és szennyvízproblémákat is sűrűn jelzik a működtető vízműnek.

Srejben Károly egyes külterületi földutak járhatatlanná válását jelezte, volt, aki fiatalok számára a CSOK-programban elérhető helybéli telkek lehetőségére kérdezett rá. A polgármester elmondta, egyelőre árajánlatokat kértek a Mátyás király úttal párhuzamosan, a benzinkút magasságában tervezett új telkek közművesítésére, a telekkialakítási szándékot néhány héten belül, a kellő önkormányzati forrásigény és a lakossági érdeklődés ismeretében szentesítheti a testület.

A Bajcsy út egyik lakója azt panaszolta, hogy a vadak bejárnak a portájára, más a buszmegállók kátyúsodását sérelmezte, s volt, aki úgy vélte, nem kap elegendő pályázati segítséget a város, pedig kormánypárti vezetése van. Hevér Lászlóné úgy reagált: az új uniós pályázati időszak némi késéssel indult, s az is tény, hogy olyan pályázatokat érthető okokból nem tudott sikerrel keresztülvinni az előző ciklus zárásánál a mai önkormányzat, amelyeket a megelőző önkormányzatok nem adtak be.