Több műfajban is megmutatták a környék idősei, ki mit tud.

Gyöngyösorosziból, Gyöngyöstarjánból és Rózsaszentmártonból is érkeztek fellépők a XVI. Gyöngyöspatai Nyugdíjas Ki Mit Tud-ra. A patai Művelődési Ház színpadán megtekinthető produkciók között egészen rövid versek és komplett dalcsokrok ugyanúgy szerepeltek, mint vidám jelenetek és szívhez szóló harmonikás duettek, de voltak táncos műsorszámok is.

A több, mint egy tucat előadás hűen mutatta, hogy a gyöngyöspatai idősek ebben a korban is igénylik a szellemi kihívásokat, és több esetben is előfordult, hogy több generáció lépett fel egyszerre. Díjakat ezúttal nem osztottak, zsűri sem volt, de mindenki emléklappal távozott.

A rendezvény – amelyen Hevér László polgármester mondott köszöntőt az időseknek fontos hagyományok őrzéséről - a színpadi bemutatkozások után batyusbállal folytatódott.

A vendégek és vendéglátók elénekelték a Nyugdíjasok Indulóját is, amelynek egészen tömör lényege, hogy ebben a korban minden szép, s a legfontosabb a család és az egészség.

A program két házigazdája az Őszikék Nyugdíjas Klub, illetve az est folyamán több nótát is eléneklő, a közelmúltban kapott gyönyörű, korhű népviseletekben tündöklő Hagyományőrző Népdalkör volt.