Vállalkozói ötletbörzét tartottak a Városházán.
Elöljáróban Hevér Lászlóné polgármester vázolta fel a megjelentek számára az idei költségvetési mozgástér határait. Eszerint a 256 millió forint bevétellel és 275 millió forint kiadással tervezett büdzsé két oldala között 16 milliós hiány jelentkezik, amelyet finanszírozással meg lehet oldani a tavalyi pénzmaradvány terhére.
A településnek a választástól számított hat hónapon belül el kell készítenie gazdaságfejlesztési koncepcióját, és mielőbb le kell adni a megyei közgyűlés által koordinált Területfejlesztési Operatív Programba szánt elképzeléseit is.
A város által benyújtandó területfejlesztési elképzelések között szorgalmazzák a Rózsaszentmárton és Gyöngyöspata közötti állami útszakasz felújítását, illetve a Gyöngyös-Szurdokpüspöki út városi szakaszának rendbetételét. A Bokréta Óvoda-Bölcsőde felső épületének felújítását is el szeretnék érni, itt a cél vizesblokkok cseréje, kerítésfelújítás, konyhai eszközök beszerzése, hőszigetelés, akadálymentesítés és elektromos hálózat-korszerűsítés. Esedékes a csapadékvíz-elvezetés fejlesztése, illetve egy kávézó-helyi termék bemutató, illetve ajándékáruda kialakítása a templom mellett, amelynek rendbetételét egyébként más, egyházfejlesztésre szánt forrásból szeretnék megoldani.
A település emellett szeretne bekapcsolódni a közlekedési és kerékpárút-fejlesztési programba, ahol lehetőség lenne buszmegállók korszerűsítésére is. Nagy feladat a Művelődési Ház, az iskola és a Polgármesteri Hivatal energetikai megújítása, s a Dózsa György út 1-3 szám alatt nappali ellátást nyújtó szociális intézményt is ki kívánnak alakítani. A turisztika területén rendezvényekre és a pincesor korszerűsítésére keresnek támogatási lehetőséget.
A megjelent vállalkozók közül többen együttműködéssel éltek: Simó István a Patavár Panzió melletti útszakasz rendbetételére ötven százalékos támogatást ajánlott fel, a kőbánya új tulajdonosa pedig önköltségi áron biztosított kőanyaggal és gépi munkával támogatná a városi közterületek rendezését. Szó esett a kemping és a Nagypallagi turistaház közösségi hasznosításáról, a gyógynövény-termesztés elindításáról, valamint buszmegálló kialakításának szükségességéről a Gárdonyi útnál.
A résztvevők szerint továbbra is oda kell figyelni a közbiztonságra, s a ma nem lakott házak karbantartására – itt felmerült a Bajcsy úti házak egyfajta kiterjesztett idősotthonná alakítása - és igény lenne egy közösségi jellegű tavaszi összefogásra, amely a település nagytakarítását jelentené. Az egybegyűltek a településközpontban kihelyeztetnének turistákat tájékoztató információs táblákat is.