Formálódik Gyöngyöspata idei büdzséje.
A közeljövő fejlesztési elképzelései között több nagyobb terve is van a város képviselőtestületének a hamarosan megnyíló uniós pályázati források kihasználásával. Javában tart a lobbi a patai templom felújításáért, és már vannak elképzelések a Művelődési Ház alapos korszerűsítésére is, természetesen pályázati siker esetén – említette meg Hevér Lászlóné polgármester.
Kisebb fejlesztéseket saját erőből is tervez a testület: buszmegállók átépítésére például kétmillió forintot szánnak, egy második játszótér kialakítására pedig 1,3 millió forintot, amelynek elhelyezésére továbbra is várják a gyöngyöspatai lakosok javaslatait. Utak és járdák rendbetételére 3,7 millió forint a tervezett keret, önkormányzati ingatlanok felújítására mintegy 2,4 millió forint.
A közösségi élet finanszírozása sem marad el: az újrainduló Sportkört hárommillió forinttal, a polgárőröket félmillió, a Gyöngyöspatai Pávakört szintén félmillió forinttal támogatnák, egyéb civil szervezetek javadalmazására 500 ezer forintot állítottak be. Bursa Hungarica-ösztöndíjtámogatásra is félmillió forintot javasol a koncepció.
Mindez egyelőre nem végleges, csak az első fordulós javaslatok mérlege, a pontos költségvetést 2015-re egy következő fordulóban, február végéig fogadhatja el Gyöngyöspata grémiuma - mondta el Hevér Lászlóné.