Egyesületünk elmúlt másfél éve az elnyert pályázatunk megvalósításával telt. Mára elmondhatjuk, hogy teljesen kész a Közösségi Házunk, várjuk a kedves érdeklődőket.
Vezetőségünknek szinte heti szinten kellett komoly döntéseket meghoznia annak érdekében, hogy a kivitelezés a pályázati előírásoknak megfelelően történjen. Idén augusztusban megtörtént a „Közösségi ház és Molnár László galéria felújítása” műszaki átadása.
A pályázat megvalósításának fő projektmenedzsere Maka Attila volt, aki időt, fáradtságot nem kímélve dolgozott. Köszönet munkájáért!
A Baráti Kör mindig fontosnak tartotta, hogy kapcsolatot tartson a helyi civil szervezetekkel. Nyáron a Vári Pincék Egyesületét támogattuk a Pincepörkölt Fesztiválon. Ősszel a Patai Gyermekekért Alapítvánnyal közösen elnyertük a 2014. évi szilveszteri bál megrendezésének jogát, mely bálra minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Nyár elejétől ismét birtokba vették a Közösségi Házat a „Baba-Mama” klubosok. Minden héten kedd délelőtt néhány felhőtlen órát töltenek el a babák és a mamák nálunk. Alkalmanként szívesen adunk helyet a Hagyományőrző Népdalkörünknek is, kik műsoraikkal mindig emelik rendezvényeink színvonalát. Készülünk a decemberben megtartandó hagyományos rendezvényünkre az „Árvák karácsonyára”.
Köszönet a támogatóknak
Szeretnénk köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-val támogatták Egyesületünket. A befolyt összeg: 86 984 Ft, mely összeget közösségi céljaink megvalósítására fordítjuk. Köszönettel várjuk ez évi felajánlásaikat is, adószámunk: 18581254-1-10.