A változatos témák arra sarkallják a fiatalokat, hogy minél eredményesebben tájékozódjanak a neten.
„HÉTKÖZNAPOK EURÓPÁJA”
című vetélkedő felhívása
Megújulunk! A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, számos együttműködő szervezettel közösen,
„A mi Európánk” című sikeres vetélkedősorozat folytatásaként a 2018/2019. tanévben magyarországi és
határon túli magyar középiskolások számára meghirdeti a „Hétköznapok Európája” című vetélkedőt.
Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket Európáról és térségünk Európában betöltött
szerepéről, múltjáról, jelenéről. Célunk az is, hogy otthonosan mozogjanak a hétköznapi élet fontos
témáiban, ügyeiben. Szeretnénk alkalmat adni arra, hogy a résztvevők értelmes kortárs kapcsolatokat
alakíthassanak ki, fejleszthessék egyéni és csapatjátékos készségeiket.
A változatos témák arra sarkallják a fiatalokat, hogy minél eredményesebben tájékozódjanak a neten,
gyakorolják a felelősségteljes munkamegosztás technikáit, ügyesen működjenek együtt. Ismerjék meg
jobban Európa országainak kultúráját, földrajzát, népszokásait, nevezetességeit, ünnepeit, gasztronómiáját.
Legyen alkalmuk megemlékezni az I. világháború befejezésének centenáriumáról, valamint Magyarország
EU tagságának közelgő 15. évfordulója kapcsán gyarapíthassák általános EU-s ismereteiket. Méltányolják az
épített és természeti környezet értékeit és tájékozódjanak arról, hogy hogyan lehet ezeket védeni. Az
általános tájékozottság és polgári tudatosság érdekében elengedhetetlen, hogy többet tudjanak az emberi- és
polgári-, valamint a választójogokról az Európai Unióban. A minél sikeresebb élethez hasznos, ha felvértezik
magukat továbbtanulási-, munkavállalási-, lakhatási ismeretekkel szűkebb és tágabb környezetükben, és ha
egy kis jártasságot szereznek az életvitel-, háztartás-, rendezvények-, utazások szervezésével kapcsolatban is.
A döntős csapatok felkészülését pontosabb instrukciókkal segítjük majd.
A vetélkedő nyelve: magyar
A vetélkedő felépítése: 2 internetes forduló, valamint a döntő Székesfehérváron.
Jelentkezés: A vetélkedőre 4 fős középiskolai tanulókból álló csapatok jelentkezését várjuk. A
jelentkezéshez szükséges csapatonként egy segítő tanár is. Egy intézmény több csapattal is indulhat a
vetélkedőn. A vetélkedőre a felhívás megjelenésétől kezdődően a Tarsoly Ifjúságért Egyesület honlapján
(www. tarsolyegyesulet.hu ) lehet regisztrálni és a csapatok itt tájékozódhatnak a vetélkedő folyamatáról. A
regisztrált csapatok számára lesznek elérhetők az internetes fordulók feladatai.
1. forduló: 2018. november 26. (12:00 órától) – november 29. (24:00 óráig)
2. forduló: 2019. január 28. (12:00 órától) – január 31. (24:00 óráig)
9 csapat kerül a döntőbe az internetes fordulók feladatainak megoldásáért kapott pontszámok alapján.
Minden csapat a legmagasabb pontszám alapján jut be, de egy régióból maximum 2 csapat, és egy iskolából
legfeljebb 1 csapat lehet döntős.
A döntő időpontja: 2019. március 23. (szombat) 9:00 óra.
Helye: SzSzC Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Cím: 8000 Székesfehérvár, Károly János utca 32.
Díjak jellege: utazás Európában, utazás a Felvidéken, FEZEN bérlet, egyéb jutalmak (egyeztetés alatt).
A díjakat – részben vagy egészben – szervező partnereink biztosítják.
További információ a www. tarsolyegyesulet.hu honlapon lesz olvasható. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .