Nem felejtettek el az este folyamán szinte folyamatosan nótázni, hiszen egy negyvenöt éve működő énekes egyesület repertoárja lényegében kimeríthetetlen.
Most ünnepelték a Bokréta Népdalkör 45 éves fennállását Gyöngyöspatán.
Eljöttek a régi és új tagok mellett az énekes-táncos hagyományőrző egyesület vezetői is ezen az estén a Művelődési Házba, és felidézték a közös élmények mellett az együtt elért kulturális elismerések születését is; az első profi hangfelvételtől a legutóbbi díjakig.
A sor meglehetősen hosszas és persze tartalmas: 1989-ben Kiváló Együttessé lettek, 1995-ben Heves Megyéért-díjat kaptak, túlvannak több Aranypáva-díjon, sőt, egy Aranypáva Nagydíjon is, több külföldi városban is öregbítették Gyöngyöspata hírnevét.
Hevér Lászlóné polgármester köszöntője szerint 1971 januárjában 40 taggal kezdett dolgozni a Pávakör munkásokkal, tsz-és ÁFÉSZ-dolgozókkal,háziasszonyokkal és nyugdíjasokkal, hogy megőrizzék a palóc hagyományt, a „szokásanyagot”, Szeghalmi Ágnes pedagógus vezetésével, s népszerűsítik a patai palóc népviseletet.
Az akkori alapítók közül még ma is egy tucatnyi aktív tag van a csapatban.
1986 és 2002 között Mátrai Egyesült Pávakörként tevékenykedtek, összevonva Gyöngyöstarján és Szűcsi amatőr énekeseivel is, amíg a három falu működtette közös termelőszövetkezetét. 2009-től indul a Gyöngyöspatai Hagyományőrző Népdalkör korszaka, Németh István, később felesége, Némethné Süveges Erzsébet szakmai irányításával. A mai elnök Gergely Tibor, a művészeti vezető pedig Barnáné Pittner Krisztina. Ma 14 tagot számlál a csapat, amely 2014-ben pályázatot nyert viseletkészítésre.
Az ünnepeltek megemlékeztek azokról is, akik ma már az égből dalolnak velük. Egy közös vacsora, az elmaradhatatlan csoportkép-készítés élménye mellett Siposné Szőke Mariann által díszített egyedi emléktárgyakkal térhettek haza. Szóba került az utánpótlás biztosításának kérdése, s persze nem felejtettek el az este folyamán szinte folyamatosan nótázni, hiszen egy negyvenöt éve működő énekes egyesület repertoárja lényegében kimeríthetetlen.