Sokak közös sikere a gyöngyösi siker.

Gyöngyöspata volt a Gyöngyösön megrendezett "XIX. századi piac" rendezvény meghívott díszvendége május 17-én, Gyöngyös Város Napján.

 

A pataiak csaknem százötvenen vettek részt az ünnepi felvonuláson, illetve a látogatók vendégül látásában. 

A vendégek a meghívást Maris néni cukortortájával köszönték meg, a városbaráti kör elnökének pedig egy kosárban településük jellegzetes termékeit adták át.

A különböző gyöngyöspatai csoportok egész nap színesítették a vásári forgatagot. A település által berendezett sátorban régi használati tárgyakat mutattak be. Lévai Lajosné Maris néni pedig egy igazi 19. századi rokkán fonta a fonalat.

 "Örömmel telt szívvel állunk most mindannyian Gyöngyös színe előtt, hogy ma itt Heves megye egyik legrégebbi, s egyszerre mégis legfiatalabb városát képviselve bemutathassuk legbecsesebb értékeinket. Várunk bizony már nincsen, de tornyunk messze látszik. Teendőnk még temérdek, de rangunk már a régi. S lesz még egész városunk oly világhíres, mint gyönyörűszép oltárunk.

Azt kívánom mindenkinek, hogy érezze jól magát egy napra közöttünk Gyöngyöspatán: vendégszerető, borkedvelő, tánctudó, hagyománytisztelő, hittel élő, dolgos, büszke magyar emberek között. Gyöngyöspata házhoz jött, hogy vendégül lássa kedves mindannyiukat. Hát ne tétovázzanak, használják ki az alkalmat, és szórakozzanak jól velünk együtt az egész nap folyamán. Köszönjük a felkérést, a bizalmat! A jó hangulatból eleget hoztunk magunkkal, jut belőle mindenkinek!" - így köszöntötte a gyöngyösieket Gyöngyöspata nevében Hevér Lászlóné polgármester.


A XIX. századi piac pillanatait közösen idézték fel a résztvevők nemrég a patai Művelődési Ház nagytermében a város teljes képviselő-testületével.

- Polgármesterként büszke érzés volt hallgatni a gyöngyösi vezetők elismerő szavait, jó volt szóba elegyedni a forgatagban szinte bárkivel, mert az a visszajelzés érkezett folyamatosan, hogy Gyöngyöspata nagyon kitett magáért a program díszvendégeként - fogalmazott az eseményen Hevér Lászlóné polgármester.

Kiemelte, hogy egész nap tudtak programokat, jó ételeket és borokat biztosítani az arra járóknak, "amíg a készlet tartott".

- Az emberek rácsodálkoztak a népviseleteinkre, a makettjeinkre, a fotókiállításunkra. Jó beszélgetésekbe lehetett belehallgatni, baráti kézfogásokat lehetett látni a patai sátrak körül. Én azt is hallottam a piac szervezőitől, hogy Gyöngyöspata bemutatkozása rendkívül profira sikerült. Elég csak arra visszagondolni, hogy micsoda nagy tömeg forgott egész nap a Fő téren: szép időnk volt, az embereket érdekelte a piac és érdekelte Gyöngyöspata is. Azt gondolom – és remélem, hogy nem csak én gondolom ma ezt így –  ez a bemutatkozás Gyöngyösön nagyjából éppen úgy sikerült, ahogy az Patához méltó. Tényleg azt tudtuk elérni, amit célul tűztünk ki, közösségként dolgoztunk együtt. Semmi komolyabb probléma nem akadt, jól szerveztük meg magunkat. Mindenki tudta a dolgát, hozta az értékeit, végre újra egymás mellé álltunk. A mindennapokban is jó lenne ez a szemlélet, mert ha egyszer sikerült, szerintem többször is sikerülhet.

Ám maradt még egy újabb nagy közös feladat, emlékeztetett Hevér Lászlóné.

- Mindenkitől azt szeretném kérni, hogy ugyanezt a lendületet őrizzük meg a Péter-Páli Palóc Napokra is. Mutassuk meg, hogy nem csak szívesen látott vendégként, hanem vendéglátóként is helyt tudunk állni Gyöngyöspata közössége nevében. Tegyünk meg mindent újra, hogy Gyöngyöspata visszanyerje korábbi kiváló hírnevét. Az első lépéseken - jelentem – sikeresen túl vagyunk - zárta mondandóját a polgármester, majd közösen megtekintették a XIX. századi piacon készült fotókat, s ajándékot osztottak a megjelenteknek.