Hírek
A Mátra Takarék közleménye.
A Pro Patha-díjas Molnár László festőművésszel beszélgettünk, nem egyszerű létkérdésekről és persze festészetéről.
Nem felejtettek el az este folyamán szinte folyamatosan nótázni, hiszen egy negyvenöt éve működő énekes egyesület repertoárja lényegében kimeríthetetlen.
Az ünnepi internetes vásárlásokkal kapcsolatos felhívások, veszélyek, fogyasztóvédelmi tanácsok
Vendégeket fogadott a gyöngyösi Idősotthon, a „Gyökereink-értékeink” programsorozat keretében.
A karriernapra várják az álláskeresőkön kívül a középiskolásokat, egyetemistákat, pályakezdőket is.
Most figyeljen állataira!
A Mátra Takarékszövetkezet tájékoztatója.
Mátrai Festőtábor, már a hatodik éve Gyöngyöspatán.


