Festőművész, saját galériával
1941-ben Gyöngyöspatán született. Autodidakta; mestere Budapesten Molnár Sándor. 1992: VI. Országos Kisgrafikai Biennálé, Salgótarján, az Új Művészet díja. 1962-ben kapcsolódott be a Zuglói Kör munkájába. 1967-től rendszeresen tanulmányutakat tesz Európában (Párizs, London, Madrid, Bécs, Köln, Prága, Amszterdam, Róma, Velence, Firenze stb.). 2004-ben visszaköltözik Gyöngyöspatára, ahol él és dolgozik. Pályája kezdetben a francia lírai absztrakció jegyében indult. Festészete a 70-es évektől a figuratív és nonfiguratív felfogás összeegyeztethetősége felé fordult.
A művész nem fogadja el e két formaképzés ellentétét; művein az "absztrakt" elemek tárgyias-asszociatív tendenciáját, ill. az alakok és tárgyak elvont szín- és formavonatkozásait hangsúlyozza. Művészetének kulcsa az áthatás jelensége: a csendéletek tájképként, a figurális kompozíciók tájként (és viszont) is értelmezhetők. Festményeinek ihletője Pilinszky lírája és Mednyánszky drámai expresszivitása; témája gyakran a szenvedéstörténet valamelyik epizódja.
Gyöngyöspatai galériája megtekinthető a művész személyes kalauzolásával, előzetes egyeztetés alapján: Molnár László, +36 30 456 9798
Egyéni kiállítások
1980 • Geodéziai és Kartográfiai Vállalat Székháza • József Attila Művelődési Központ
1984 • Gyöngyösi Galéria, Gyöngyös • Óbudai Pincegaléria, Budapest
1986 • Óbuda Galéria, Budapest
1989 • Vachot S. Városi Könyvtár Galéria, Gyöngyös
1992 • Fészek Klub, Budapest
1993 • Csepel Galéria, Budapest
1994 • Vigadó Galéria, Budapest
1996 • G. Bieberach
1997 • Bürghaus "Kelter", Winterbach
1998 • Szinyei Szalon, Budapest
2003 • Galéria 13, Soroksár-Budapest
2007 • Gyöngyöspata, Művelődési Ház
2008 • A lepel, Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
1989 • Magyar művészet a '80-as években, Passauer Kunstverein, Szt. Anna-kápolna, Passau • Passau I-II., Óbudai Társaskör Galéria, Budapest
1992 • VI. Salgótarjáni Rajzbiennálé, Salgótarján
1993 • Zuglói Kör 1958-1968, No. 5 Galéria, Budapest
Művek közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.
Cikk a Demokrata 2011.05.20-i számából:
„Szeretném kifejezni köszönetemet Szalay Károly úrnak a gyöngyöspatai Jessze oltár kapcsán írt cikkéért. Nemes gesztus. Magam is ilyen meggondolásból szeretném eljuttatni kis írásomat a szerkesztőségnek.
Molnár László a kortárs magyar festészet jeles gyöngyöspatai képviselőjének munkásságát szeretném pár sorban, bemutatni.
Molnár László, a patai boltos fia, korán szellemi utakra tévedt, a festő hamar éltre kelt benne és útja a „szocreál” időszak tiltott kategoriái felé vezetett. Ez az út egyenes volt és egész életében minden félrepillantás nélkül haladt rajta, egy sunyi pillantást sem vetett az út szélére, arra, hogy felmérje művészetének hatását, sikerét, vagy elutasítását. Egész életét a festészetre tette fel és festészete átitatta öt magát.
Nemrég, újra hallottam az 50-es évek ismert kérdését: „Mire használható a művészet?” A válasz: Mire való az isteneknek bemutatott áldozat? Az áldozat illata az istenek eledele, de füstjében az ember magára ismerhet. Ennyi.
A festő a nagyváros forgatagában, majd a nagyvilágban csak az útjára figyelt, kereste a kereszteződéseket, az előtte járok nyomában a tanácsot, a tanulságot.
Eleinte a mátrai dombok adták formáinak alakját, majd az anyaggal vívott harc elragadta, és megvívott sorsa angyalával. A dombok gyűrött hegyláncokká tornyosultak, árkok és csúcsok keletkeztek a vásznakon. Ö ebben saját szavai szerint „szenvedéstörténetét” fejezte ki. Barokkos lángolásba tekeredett a tér, kavarta az őszi Mátra erdeiben meggyűlt vörös leveleket a szél.
Lassan lehiggadt az emberi szenvedély, és a harc, az okos gondolkodás síkján folyt tovább: mintha keleti harci kardok vágnák geometrikus rendbe a teret. Képei kristállyá tömörültek.
Érett festészetét végül hazavitte szülőfalújába, szülői házába. Ablaka a Kecskekőre néz, és ez olyan előtte, mint Maharsi indiai mester szent hegye az Arunacsala. Messze fut előtte a tér, és szikrák nyílnak szemei előtt, a sziporkázó levegőben táncra kelnek a ragyogó festékszemek, felidézve a gyerekkori szánkózás gazdag hóesését, a kerek ég sziporkázó csillagait, az erdő mellett rakott pásztortűz táncoló szikráit. Ezek a vibráló fényszemek kitágítják a gyöngyöspatai eget, fényt hoznak az itt élő emberek köré.
Gyöngyöspata írott történetének szövegén hangsúlyt ad a Jessze fa a 15. században, és most modern korunkban is hangsúlyt hoz Molnár László festészete. Ezek a hangsúlyok örökké ott maradnak a szövegben, míg a büdös kis botrányok bűze percek alatt eloszlik.
Molnár László életmű kiállítása a Csepel Galériában látható 2011. május 19-től egy hónapig.
(Deák Klára)
