A nagy gyöngyösi tűzvész századik évfordulójára megújulhatnak a Szent Bertalan-templom toronysisakjai is – hiszen fejlesztési forrást nyert a területfejlesztési programban a feladatra Gyöngyös városa. Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a megyei elbírálású TOP-pályázatok közül a gyöngyösi választókörzet településeire mi és mennyi jutott, s azt is hangsúlyozták: ezek a pályázatok 100 százalékos támogatásúak, tehát nem kell hozzájuk önkormányzati önrész sem.

Szabó Róbert, a közgyűlés elnöke szerint örömteli időket élünk azzal, hogy kihirdették az eredményeket. Az önkormányzatok sokat segítettek a közös, tudatos tervezésben, s jó úton jár a megye az élhető, gazdaságilag is jól működő megye kialakításában.

Több, mint hétmilliárdnyi, a térségbe jutó forint sorsa dőlt most el. És önmagában közelíti az egymilliárdot, amit Gyöngyös városa elnyert, világította meg Horváth László, a város és a térség országgyűlési képviselője. Szerinte fontos volt, hogy a Fidesz-frakció kezdeményezésére külön városi cég foglalkozzon a pályázatok előkészítésével, s az is, hogy a térségi pályázatokat valóban a helyi igényekre alapozzák – így egy nagy közös munka váltotta be az előzetes reményeket.

Dr. Tatár László, Gyöngyös fideszes alpolgármestere szerint az elnyert százmilliók cáfolják a gyöngyösi Jobbik és MSZP eddigi állításait arról, hogy a városnak nincs elegendő kormányzati lobbija, szerinte az elnyert forrásokból készülő projektekkel a gyöngyösiek és a turisták is jól járnak.

Gazdaságfejlesztésre több, mint egymilliárd, turizmusra több, mint 800 millió, közszolgáltatások fejlesztésére, vagyis óvodákra, bölcsődékre is közel egymilliárd jön. Gyöngyöspata városa is egy bölcsődefejlesztéssel gazdagodhat a támogató döntés szerint, mondta el Hevér Lászlóné polgármester. Ez a bölcsődefejlesztés is azt szolgálja, hogy az anyák minél előbb visszatérhessenek a munka világába, ami kormányzati cél is. Gyöngyöspata az iskola energetikai felújítására - ez egy kétszázmilliós tétel - és szociális szolgáltatások bővítésére ugyancsak pályázott, ezekről a következő körökben születhet döntés, hiszen az elbírálás még folytatódik: újabb sikerbejelentések várhatók a gyöngyösi térségben is.

120/2016. (VIII.2.) KT Határozat

A Képviselő-testület határozatával úgy döntött, hogy támogatja a TOP-1-4.1.15 számú „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című pályázati felhívásra a Bokréta Egységes Óvoda-bölcsőde intézményi átalakítása új bölcsődei szolgáltatási egység létrehozására Önkormányzati támogatási kérelem benyújtását. A projekt összköltségvetése bruttó: 46.194.169.- Ft, a támogatás intenzitása 100 %.

 

A mostani körben egészségügyi alapellátásra, Zöld Város-programokra, környezetvédelemre, helyi foglalkoztatási együttműködésekre és önkormányzati épületek felújítására is dőltek el források a gyöngyösi térség javára, és több mint egymilliárd forint értékben alsóbbrendű utak is megújulnak. Az elérhető 41,7 milliárd forintból 16,7-re már támogatási szerződések is rendelkezésre állnak, emelte ki Szabó Róbert, ezzel már 40 százalékos eredményességről beszélhetünk.