Gyöngyöspatán kisebb és nagyobb tüzeket is gyújtottak az ünnepen.

Szent Márton napjára lámpás felvonulást szerveztek a gyöngyöspatai Bokréta Óvodában. A pislákoló fények mellett éneklő menetben több, mint százan vettek részt. Az intézmény környékét is száznál több faragott töklámpás világította meg ezen a hangulatos estén. Ennél nagyobb láng is égett a körmenet után az óvoda udvarán meggyújtott örömtűz jóvoltából, sőt, az örömtüzet is lehetett fokozni néhány tűzijátékkal.

A gyerekek és az őket kísérő szülők számára Varga Lászlóné óvónő idézte fel Szent Márton élettörténetét, majd a kicsiknek pogácsát osztottak, s arra biztatták őket: minden pogácsa felét Szent Márton legendáriumához kapcsolódva igyekezzenek megosztani valakivel, akit nagyon szeretnek.